SZEXUALITÁS AZ ÁLOMBAN

Ma Johnny Deppel álmodtam. Csúcs álom volt... 😊 Az egész egy különleges világban játszódott, hasonlóan ahhoz a világhoz, amiben a filmjei szoktak játszódni és az egészet áthatotta a boldogság és teljesség, a szerelem érzése.

Évek óta foglalkozom az álmaim elemzésével, több cikket és könyveket is elolvastam a témában és autodidakta módon próbáltam elsajátítani a módszert. Sok féle álom létezik és nekem is különböző álmaim szoktak lenni, sőt vannak olyan álmaim, amikről tudom, hogy nem csak álom, hanem valóban megtörténik egy másik síkon, egy másik dimenzióban.

"Az álom az éjszakai tudatunk tevékenysége, vagyis a nappali tudatunk akaratától függetlenül lezajló pszichés esemény vagy eseménysorozat. (Kivéve a tudatos álmok.) Carl Gustav Jung meghatározása szerint: az álom a tudattalan aktuális helyzetének spontán önábrázolása szimbolikus kifejezési formában. Nemcsak a testünknek, hanem a lelkünknek is fontos az emésztés, az az a lélek az álom segítségével dolgozza fel a nappali életünkben minket ért eseményeket, érzelmi benyomásokat. Az álom kreatív ősi erőforrás, problémamegoldó képessége sokkal flexibilisebb, mint a nappali tudatunké. Sok tudós, feltaláló merengő állapotban vagy álmában, esetleg mély altatásban jött rá a megoldásra munkájával kapcsolatban, amely megoldásra hiába törekedett már hosszú idő óta a nappali, éber tudatával. Így például F. A. Kekulé von Stradonitzot, a benzolgyűrű felfedezőjét, E. Howe-t, a varrógép feltalálóját és Einsteint több álma vezette a jó megoldás felé. Álomvilágunk érzelmek, tapasztalatok gyűjtőtára, és nemcsak a saját múltunkból, tudatunk alá lesüllyedt emlékeinkből áll, hanem megtalálható benne az egész emberiség, sőt a több milliárd éves őstermészet tudása is. Talán még a világkeletkezés őstitkainak lenyomatát is tartalmazza. Befelé vezető ösvény tehát, mely kitágultabb tudatú világunkhoz visz, a lélekmélyünkre, a legtitkosabb, legintimebb zónáinkba. Azoknak, akik isteneikkel, csodás lényekkel álmodnak, az álom a lelkünk mélyén élő mítosz, a mindig élő dolgok világa, szemben a különböző vallások dogmáinak merevségével. Számukra az álom a mitológiai világegyetem elemeiből táplálkozó, dinamikus eleven erő, tudat és tudattalan, emberi, isteni szférák közötti szabad kommunikációs csatorna, mely kapukat nyit a létezés végtelensége felé. Ezeknek az álmodóknak az álom életről-halálról, isteni-emberi világ kapcsolatáról való tanítás.

Az álom fejtése mindig az egész személyiséget érintő kihívás. Aki végzi, az egész világával - pszichéjével, intelligenciájával, műveltségével, szakmai-emberi tapasztalatával, kreativitásával - van jelen. Az álomfejtés - jó kezekben - önismereti, személyiségfejlesztő módszerré válhat. ...

A szexualitás az álomban

A testben lévő szexuális feszültség szexuális jellegű álmokat vált ki. (E témakör bizonyos álmai egyben beavató álmok is lehetnek, de én más jelentőséget tulajdonítok a mai álmomnak, azért a beavató álmokról majd egy későbbi bejegyzésben fogok írni.)

Éhes disznó makkal álmodik - vallja a régi néphit. És valóban, a nappal kiélni nem tudott vágyak éjjel, az álmokban elégülnek ki. A szexualitás az emberi testben működő és kielégülésre vágyó egyik hatalmas erejű ösztön, ezért aztán az emberek számára a szexualitás, az erotika mindig is kiemelkedő jelentőségű élmény és beszédtéma. Ezt az erős, különös, izgalmas élményt sokszor éljük át az álmainkban is. Mondhatnánk így is: még álmunkban is azon jár az eszünk... Ezekre az álmokra visszagondolva még napok múltán is érezzük energetizáló hatásukat. A testben lévő, napközben ki nem élt, erotikus feszültség tehát szexuális jellegű álmokat válthat ki. Bár amerikai álomkísérletek tanúsága szerint ez mintegy fordítva is működik, azaz maga az álmodás folyamata hozza szexuális izgalomba a testet. Sigmund Freud álomfejtő rendszerében különösen hangsúlyozottak az álom szimbólumok erotikus értelmezései. Kicsit élesen úgy is fogalmazhatnánk, hogy nincs olyan álomkép, amit Freud ne tudna valamilyen szexuális forrásra visszavezetni. A pisztoly, a puska, a toll, a kígyó pénisz jelképek; a táska, a pohár, a kagyló, az alagút pedig vagina, illetve méh szimbólumok. Lépcsőn járni pedig maga a szexuális aktus képi megjelenítése.

Az álmaink a legtisztább természetünk. Ez a részünk nem ismeri a tudat felelősségét, erkölcsét, pirulását. Nem tud hibázni, ahogy a természet sem tud. Az elfojtások, a gátak megnyílnak, és meglátjuk egy másik énünket, érzelmeinket, vágyainkat egy másik világban, ahol minden megtörténhet. A vágyakat el lehet nyomni ugyan, "észnél tudunk lenni" a nappali tudatunkban, de minél inkább igyekszünk tudomást sem venni sürgető, erős vágyainkról, álmainkban annál hevesebben törnek felszínre. Így vágyálmokban realizálódhatnak elnyomott kisgyermekkori, kamaszkori, felnőttkori vonzódásaink, amelyek sohasem váltak valósággá nappali életünkben. A vágy erős, megmaradt, kiélésre, kielégülésre vágyik. Ha máshogy nem, legalább álomszinten beteljesül a szexuális vonzás, esetleg a nagy szerelem. Ez esetben az álom vágyteljesítő.

A mitológiák tudása szerint a szexuális vonzásban, a szerelemben mi, emberek keressük az elveszett másik felünket. ... Keressük a rólunk leválasztott másik felünket. Teljessé akarunk válni. Szerelmes emberek szexuális együttlétekor az én és a te mivé, mibe oldódik. Azaz az énhatárok feloldásával létre jön egy új egység. Két ember együtt lesz egy. Vannak, akik a szexuális aktus csúcspontján olyasmit éreznek, hogy az egész univerzummal egyek, mintegy összeolvadnak a világmindenséggel. Elveszítik önmagukat, egójuk páncélja leolvad róluk, és cserébe megkapják a mindenséggel való azonosság eksztatikus érzetét. Arra pedig, hogy a lélekszinten átélt élmények milyen erős hatásúak, bizonyíték az is, hogy gyakran testi orgazmust is átélünk, miközben lélekpárunkkal szeretkezünk. Az, hogy adott életszakaszban éppen ki a "másik felünk", nagyon sok mindentől függ.

Ha a továbbiakban az úgynevezett vágyteljesítő álmokat azzal a hozzáállással nézzük meg, hogy minden álomalak maga az álmodó, azaz ő az, aki ölel, és ő az, akit ölelnek álmában, akkor olykor lehetséges egy másik, mondhatni mélyebb szintű értelmezés kibomlása is. Ez esetben érdemes megnézni, hogy mit jelent az álmodó életében az az ember, akivel ölelkezik. Mit jelképez számára. Az álomgazda mélyvilága valamiért kölcsönkérte annak a valakinek a képét, alakját, szokásait, akivel nászban olvad össze. Eredetileg az, amivel az álmodó az összeolvadást keresi, nem ember, nem személyiség, hanem egy - a saját lelke mélyén élő - energiacsomag, ami leginkább mégiscsak annak a valakinek az alakjával jellemezhető, aki megjelenik az álmunkban. Így válik ugyanis egyáltalán lehetővé annak a tudatosítása, hogy mi is lenne ez a lelkünk mélyén megbújó energia.

A homoerotikus, homoszexuális jellegű álmok legtöbbször ezen a szinten elemezhetőek. Azaz ebben az esetben nyilvánvalóbb, hogy az álmodó önmaga egyik rész-aspektusát kívánja, olyan embert, aki ő maga. Ilyenkor fontos, hogy az álomgazda felismerje, mit jelképez a vele egynemű személy a számára, mert ezt a valamit kívánja a tudatos énjébe integrálni.

Azt kell elérni, ami a szerelmes emberek szexuális együttlétekor történik: azaz az én és a te kell, hogy mivé, mibe oldódjon. Így jön létre egy új egység: a személyiség teljesebb szinteken rendeződik újjá.

A lélek teljességre törekvő belső munkáját látjuk tehát ezekben - az első ránézésre huncutul erotikus, frivol álmokban.

S minél inkább öleli magába az ember a saját rész-aspektusait, egyiket a másik után, annál inkább lesz kerekebb a világa. Ezzel párhuzamosan egyre kevésbé fog vágyni arra, hogy őt valaki "kívülről" egészítse ki, azaz "kívülről" tegye boldoggá.

Látóbb szemekkel nézve a szexualitás szentség. Az ős Egy visszaállítására tett - igaz botladozó és rövid ideig ható - emberi kísérlet. Egyfajta ima, abból a jobbik fajtából, amikor nem kérünk semmit, nem könyörgünk semmiért, hanem csak hálásan örülünk annak, ami van. Amikor a mi esetlen földi eszközeinkkel ugyan, de megközelítjük az aranykori Egy állapotot. Amikor örülünk a létezésnek. Annak, ami van. A vagyok-nak. A Tantra útja éppen ez: a számunkra evidensen adott test segítségével elérni a magasabb szellemi szinteket, a megvilágosodást. ...

Az álom igazlátó varázstükör: pillanatnyi vágyainkat és a teljesség felé törekvő, arra ösztönző belső folyamatainkat egyaránt elénk tárja, ha megtanulunk értőn belenézni, pirulás nélkül.

A szerelmi kapcsolat

Alapszintű jelentése: Leggyakrabban vágyteljesítő álom. Az álmodó a nappalaiban nem mer, akar kiélni egy érzelmet, egy jelentkező szexuális vágyat, pedig vágyik erre a kalandra, az izgalomra.

Lélekszintű jelentés: A lélek különböző erői keresik egymást, a személyiség integrációja zajlik. Az álmodónak olyan tulajdonságokra van szüksége az elkövetkezendőkben, amiket az képvisel, akibe szerelmes, akit ölel.

Szellemi szintű jelentés: A teljesség ősábrája. Szeretkező istenpárszobrok India templomfalain. A jin-jang ábra. A mennyei androgün."

Mindezek alapján arra a következtetésre jutok, hogy a személyiségfejlődésem jelenlegi szintjén egy olyas valakit választanék, aki olyan tulajdonságokkal rendelkezik, vagy olyan jellegzetességeket képvisel, mint Johnny Depp. És itt nem arra gondolok, hogy egy nagy, híres színész, és nem arra, hogy mennyire jó pasi, bár meg kell hagyni tényleg az és ez sem elhanyagolható tényező, de inkább arra gondolok, hogy ami jelenleg vonzó számomra, az a tehetsége, a humora, az az elvont, kreatív és varázslatos világ, amikben szerepelni szokott, hogy szerintem egy áldott ember, aki képes értéket közvetíteni a megjelenésével, a személyiségével, a lényével. És nem utolsó sorban hihetetlenül vonzó és szexi 😊 Ugyanakkor ha az álmomban szereplő Johnny Depp az én személyiségem egyik tudattalan része, akkor arra vágyom, hogy ezeket a képességeket ki tudjam bontakoztatni magamban. És a jelenlegi életem tényleg ebbe az irányba mutat. Az álmomban a teljesség élménye nagyon erős élmény, energia volt, amit most ébren is érzek és egy vágy kielégítése ebben a formában, így ez egy vágyteljesítő álom is volt.

Egyébként Johnny Depp megjelenése abszolút az ideálomnak megfelelő, hosszabb barna haj, barna szem, bár régebben a szőke, kék szemű "jó pasik" is bejöttek, és tegnap meg egy ilyen kinézetű férfival volt egy kicsit más jelentéssel, üzenettel bíró de hasonló álmom. 😊

Mindent egybevéve nagyon jól esett ez az álom a lelkemnek, a mai napi lelkiállapotomnak, jelenleg lelkileg kielégülten el vagyok lazulva és hosszú idő után végre egyedül is teljes egésznek érzem magam! Szupi kis álom volt! Köszönöm! 😇🥰❤️🙏


Forrás: Tar Ildikó: Álomfejtő - Önismereti kézikönyv és szótár