Hajnali 5h után és a másnap

5h

Imádom a hajnalokat, mikor még sötét van odakint, csak a tv fénye világítja be a szobát, a cicáim játszanak és én a telefonomon böngészem a netet, az ágyban. Még minden alszik, és én iszom a kávém és jó hangulatban ébredek, mert szép volt a tegnap, és reggel még lehet lazítani, mielőtt beindulna az élet. Ilyenkor töltődőm és hangolódom a napra. Megvárom amíg lélekben is felébredek, és elkezd világosodni, testben és lélekben is beindulok és neki állok tevékenykedni. Kinyitom az ablakot, mécsest és füstölőt gyújtok (amikor van), megmosakszom, majd megreggelizek, hogy mind az 4 elemmel kapcsolódjak. És elindulok a boltba. Reggel szoktam bevásárolni, minden nap megyek. A bolt 25perc sétára van, úgyhogy ezzel a reggeli 1 óra sétával meg is mozgatom a testem. Ha elkezdek dolgozni, akkor biztos ritkábban fogok menni, de a munkában úgy is mozgok, úgyhogy nem feltétlenül van szükségem még plusz edzésre. És ez nekem nagyon kényelmes, mert mozgok, de nincs benne semmi kényszer, ami rontana az élményen. A magam tempójában igyekszem élni, összehangolódva a cicáimmal és a természettel, a munkában pedig a környezettel. Már amikor sikerül, mint ahogy a példa is mutatja:

Du. 15h

Felhívtak, hogy mehetek dolgozni! Nagyon örültem neki! A papírok intézése még folyamatban van, mivel le vagyok százalékolva, ez nem olyan egyszerű... És hát én sem érzem magam egyszerű esetnek. Kb. 2percig nagyon boldog voltam, aztán elindult bennem valami, és megijedtem, hogy a személyiségem nehézséget okoz, és emiatt rosszul érzem magam, mert nem akarom, hogy teher legyek. Általában az a tapasztalatom, hogy kevés az olyan ember, aki nem teherként, vagy bűnbakként tekint rám, hanem nyitott szívvel közelít felém, és érti a legmélyebb motivációmat, ami a viselkedésem mögött húzódik és nem feltétlenül látható, vagy nyilvánvaló. Óriási mázlim van ezzel a munkahellyel, mert a főnöklány és mindenki, nagyon empatikus és elfogadással fordul felém. Amivel én nem szeretnék visszaélni, és nagyon jó érzés, amikor úgy sikerül viselkednem vagy kommunikálnom, hogy azt érzem, hogy ezt most jól csináltam, de nagyon nehéz, amikor azt érzem, hogy most hülyeséget mondtam, vagy hogy nem úgy mondtam, ahogy akartam, vagy ahogy szántam. És amikor megbántok valakit. Amint kimondtam, már meg is bántam és iszonyúan érzem magam, amiatt, hogy megbántottam a másikat. És félek attól, hogy egy ideig segítenek, aztán már túl sok leszek, és lemondanak rólam. A munkámmal próbálom ellensúlyozni a személyiségbeli hiányosságaimat, hogy a munkám tökéletes legyen, de azt gondolom, hogy ez egy darabig elég, de muszáj erőt vennem magamon, és változni, mert hosszútávon csak úgy megy. Szerintem.

Szóval nagyon elkeseredtem, minden energiám el is szállt és perceken belül a nagy lendületből, minden energiám oda veszett. Csak ültem és bámultam magam elé, aztán nagy nehezen betettem egy mosást és kifeküdtem a fűbe, mert semmi máshoz nem volt erőm. Csak bámultam a felhőket, és rengeteg alakzat jelent most meg, egymás után fedeztem fel őket, és próbáltam áthangolódni. Nem fényképeztem most le őket, pedig rengeteg volt, hanem egyszer csak azt vettem észre, egy kör alakban, csak fölöttem, kitisztult az ég. Aztán jött a szomszéd és becsapta az ajtót. Szeretem a szomszédaimat, de ezzel az állandó ajtócsapkodással az őrületbe kergetnek. Az egész testem belerezdül és a sejtjeimig hatol. Utálom. Nem bírom a bezártságot. 

De ma megint kaptam valakitől gondolatban egy virágot, nem tudom kitől, inkább nem tippelgetek, de köszönöm!

Most hogy ezt kiírtam magamból, sokkal jobban vagyok. Azért nem fogok minden egyes ósszezuhanásomról regényt írni, de jó érzés, hogy ezt most kiadhattam magamból. Köszönöm!

Abban is bízom, hogy ezek a hullámzások, nem feltétlenül a betegségemből adódnak, hanem mert emelkedik a Föld, és benne minden és mindenki, és talán ezek a változások viselnek meg. Remélem.

Lejárt a mosás... Megyek teregetni...

09.05. Munka után

Ma találkoztam a főnökséggel, és nagyon szimpatikusak, komolyak és ugyanakkor nagyon empatikusak. Úgy érzem, hogy értenek engem, és elfogadással fordulnak felém. Ma sikerült megbántanom a főnöklányt és iszonyúan éreztem magam tőle. A nap végén bocsánatot kértem, és úgy éreztem, hogy megérti és örült, hogy szóltam. Iszonyú érzés, amikor nem tudok uralkodni a késztetéseimen, próbálok egyensúlyozni, de nem mindig sikerül. És amikor nem sikerül, iszonyúan érzem magam. Tudom, hogy rosszat csináltam, és hiába nem szándékosan, de akkor is. És nagyon hálás vagyok, amiért értékelte a főnöklány a bocsánatkérésemet. És amiért megbocsájtott és elfogadással fordult felém.

Nem könnyű ügyek, ezek az érzelmi kérdések nekem. És nagy feladat és felelősség számomra úgy kommunikálni és viselkedni, hogy az a szeretetet és a fényt tükrözze, miközben belül nagy csatákat vívok önmagammal. És hogy mély, érzelmi kötődéseket alakítsak ki, hogy tartozzak valahová.

Nem érzem biztosnak, hogy ez lesz a munkahelyem. Úgy elkenődtem, hogy lehet, hogy megyek tovább. Felajánlottak egy állást Budapesten, ami szintén nagyon jó lenne, csak az a baj, hogy nagyon messze van és nem tudom, hogy oldanám meg a bejárást. Nem tudom még mi lesz. Van még egy állás, az pedig itt Visegrádon. Meglátom, hogy a következő napokban hogy alakul a munka, nem döntök el semmit előre. Majd kiderül.

Azért egy fotót készítettem tegnap, miközben bámultam a felhőket. Küldöm, és hozzon Áldást mindenkinek, akinek P betűvel kezdődik a neve!💝