Gondolatok a férfi - női szerepekről

Ma úgy döntöttem, hogy megtartom az egyik újszülött kiscicát. Ő az egyetlen fiú a cicáim között - 5 van🥰❤️ - és rájöttem, hogy az egyetlen "férfi" is az életemben. Ez gondolkodóba ejtett és rendeztem magamban a férfiakhoz való viszonyomat, és hogy mit is gondolok a női-férfi szerepekről. Mostanra eljutottam odáig, hogy már nem a külsejét nézem egy férfinak, bár sohasem ez vezérelt a választásaimban, de azért valamennyire fontos volt. Soha nem is volt ezzel gondom, mindig olyan barátaim voltak, akik miatt a legtöbben irigyeltek. Nem ez volt a célom, csak általában így alakult. A pártalálással sem volt gondom, amíg nem lettem beteg. Utána valahogy semmi sem úgy működött, ahogy szerettem volna, de Hála Istennek ezen is túl vagyok. Lekopogtam. És mostanra eljutottam odáig, hogy a szabadságom és a függetlenségem, sokkal fontosabb, mint az, hogy legyen valakim. Csak azért, hogy ne legyek egyedül, azért biztos nem fogok senkivel leállni. Jól érzem magam egyedül is. És már nincs szükségem külső visszaigazolásokra, van már annyi élmény és tudás mögöttem, hogy magam is el tudom dönteni, hogy mi az, ami számomra értékes és mi az, aminek, akinek nincs helye az életemben. Valamint olyanért sem fogok küzdeni, akiről úgy gondolom, hogy értékes és tudnék vele valamilyen közösséget vállalni, de ő nem így áll hozzám. El tudom engedni, és nem könyörgök senkinek, hogy az életem része legyen, ha ő nem így gondolja. Illetve azt hiszem, hogy mostanra már kialakult egy olyan életstílusom, amit szeretek, amiben jól érzem magam, és amiből nehezen engedek, de persze azért nyitott maradok a változásra is. Ugyanakkor nem tudom, hogy létezik-e olyan férfi ezen a világon, elérhető közelségben, aki megfelelne nekem. Vagy aki megfelelne, az elérhetetlen, vagy már nem független, vagy más okokból. Egy házasságot pedig nem fogok szétrombolni. És küzdeni és futni sem fogok egyetlen férfi után sem, még akkor sem, ha elérhető lenne, de mondjuk nem lát engem, azt, aki valójában vagyok. Azt hiszem, hogy a férfi dolga meghódítani egy nőt, és nem fordítva. Ugyanakkor ahogy figyeltem az évek során, hogy hogyan változtak a női-férfi szerepek, az a fajta kapcsolódás, ami mostanra kialakult sémává vált a társadalomban (tisztelet a kivételnek) azzal én nem tudok azonosulni. A játszmákhoz, illúziókhoz, hatalmi harcokhoz nem tudok és nem is akarok kapcsolódni. És ha valamit erőltetni kell, az sem megy. Szóval úgy gondolom, hogy élem az életem, teszem a dolgom, viszem a mindennapjaimat és ha az Ég úgy dönt, hogy dolgom van valakivel, akkor annak úgy is helye lesz az életemben, de úgy képzelem, hogy az könnyed, szabad kapcsolódás lesz, olyan, amiben biztonságot, lelki kapcsolódást és stabilitást élek meg és elsősorban szerelemből vagy vonzalomból fog kialakulni, mert anélkül nem megy. Nekem.

Ezeken gondolkodtam ma este, és gondoltam megosztom Veletek. Remélem tudtam adni egy kis gondolkodni valót.🙂 Szép estét!🙏