Egy a sok közül

Az univerzum története csillagokban elmesélve

6.rész

Sarkcsillag

A Sarkcsillag messze nem az égbolt legfényesebb csillaga, bár ezt még mindig sokszor hallani vele kapcsolatban. A legfényesebb csillagok listáján csupán a 47. helyen szerepel. Jelentőségét inkább helyzetének köszönheti. És a Föld imbolygásának.

A Sarkcsillag, melyet Alfa Ursae Minorisnak vagy Polarisnak is neveznek, a Földtől 430 fényévnyire található a Kis Medve csillagképben, melynek ez a legfényesebb csillaga. Ha azonban teleszkóppal közelebbről is megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy egy hármas csillagrendszerről van szó. Az a csillag, melyet szabad szemmel is kitűnően látunk, egy forró óriáscsillag, ami 2000-szer fényesebb, mint a mi Napunk. Egy törpecsillag kíséri, és kettejük közt mozog a rendszer harmadik tagja.

A Sarkcsillagot azonban az égbolton elfoglalt helyzete teszi olyan különlegessé. Ha képzeletben meghosszabbítjuk annak a tengelynek az északi végét, mely körül a Föld 24 óra alatt megfordul, akkor az égbolton egyszer csak elérjük azt a pontot, ahol a Sarkcsillag csücsül. Ez az úgy nevezett északi égi pólus, és egyben az a pont, ami körül egy éjszaka leforgása alatt az összes csillag látszólag elfordul. A valóságban a csillagok persze nem tesznek ilyet, hanem ott maradnak, ahol vannak. Ám mivel a Föld maga is elfordul a saját tengelye körül, és vele együtt természetesen mi is forgunk, számunkra úgy tűnik, mintha az összes csillag az égbolt "sarka", tehát a Sarkcsillag köré rajzolna köröket, lévén ez az egyetlen olyan csillag az égen, mely látszólag el sem mozdul.

A Sarkcsillag éppen ezért nagyon hasznos, ha az ember tudni akarja, merre van Észak, és épp nincs nála iránytű. Ezt a praktikus tulajdonságát számos régebbi elnevezés is jól tükrözi. A régi, angolszász Angliában, ó-angol nyelven például úgy hívták, hogy scip-steorra, ami hajós csillagot jelent, mivel kint, a tengeren a hajósok általa tudtak tájékozódni. És emiatt kapta másik nevét is: lodestar, vagyis vezércsillag. Az indiai csillagászatban a dhruva nevet kapta, mely körülbelül annyit jelent, hogy helyben maradó, vagyis mozdulatlan csillag.

Ámbár a Sarkcsillag a mozdulatlanság mintaképének, és megbízható navigációs pontnak tűnhet, azért a végtelenségig nem hagyatkozhatunk rá. A Föld forgástengelye ugyanis nem stabil. Mind a Hold, mind a Nap gravitációs ereje elhúzza egy kicsit önmaga felé, és az idő múlásával egy kicsi kört ír le az égen. A Kr.e. 4. századi görög földrajztudós, masszaliai Pütheasz azonban az északi égi póluson nem vélt felfedezni semmilyen csillagot, és ebben tökéletesen igaza is volt: a Föld tengelye ugyanis akkoriban más irányba mutatott. Az ókori kínai csillagászatban a ma Kochab néven ismert csillag a Bei ji ("északi pólus") nevet viselte, ami körülbelül annyit tesz: az Északi-sark második csillaga, ami azt jelenti, hogy 2000-3000 évvel ezelőtt ez a csillag még sokkal közelebb lehetett az északi égi pólushoz, mint a Sarkcsillag.

Ennél is régebben pedig egy Thuban nevű csillagot (aminek egy másik neve Alfa Draconis), használtak olyasfajta navigációs célra, mint most Sarkcsillagot. A Sárkány csillagképben található óriáscsillag volt a Kr.e. 3942-1793 közti időszakban az a csillag, mely az északi égi pólushoz a legközelebb esett; ténylegesen még közelebb, mint most a Sarkcsillag.

És ha még egy kicsit visszább megyünk az időben, akkor a Tau Herculis, valamint a Vega veszik át a Sarkcsillag mai szerepét. Ahogy egyszer majd  megint át fogják venni. A Föld tengelyének imbolygása miatt az északi égi pólus csak a 22. századig fogja megközelíteni a Sarkcsillagot. Azután ezt a szerepet lassan a Gamma Cephei vagy az Alderamin fogja átvenni, míg 12 ezer év múlva megint a Vega kerül sorra. A Föld tengelyének körkörös mozgása egy körülbelül 25700 éves periódusban zajlik, ezért ennyi ideig fog tartani, míg a Sarkcsillag újból átveheti a ma neki tulajdonított szerepet. A Föld megbízhatóan megjósolható mozgásával ellentétben arra viszont semmi garancia nincs, hogy abban a távoli jövőben lesz-e itt még bárki is, aki az eget kémleli.