Az álruhás fényhozó

Az univerzum története csillagokban elmesélve

7.rész

Esthajnalcsillag

Az esthajnalcsillag nem csupán a hajnal és az este csillaga "egy személyben", de ráadásul nem is csillag. Ezzel az elnevezéssel azt az égitestet szoktuk illetni, mely röviddel napfelkelte, illetve nem sokkal naplemente után szabad szemmel nézve az égbolt legfényesebb objektumaként jelenik meg előttünk. És ez az objektum majdnem minden esetben a Vénusz.

Ennek a szomszédos bolygónak a keringési pályája közelebb esik a Napoz, mint a Földé. Innen nézve tehát soha nem lehet a Naptól túlságosan távol; a két égitest az égen maximum 47 fokos szöget zárhat be. Amikor a Nap esténként eltűnik a horizont mögött, a Vénusz hamarosan felbukkan; ha pedig hajnalban észleljük, a napsugarak fénye nemsokára el fogja homályosítani. Amikor azonban felbukkan az égbolton, nem lehet nem észrevenni. Az a vastag felhőréteg ugyanis, mely folyamatosan beborítja, a rá eső napfény háromnegyedét visszaveri - ezért világít olyan erősen az éjszakai égbolton.

Csak a Nap és a Hold fényesebbek nála, ezért az "esthajnalcsillag", két másik fényes társa mellett szintén erőteljes mitológiai és vallási jelentőséggel bír. Az ókori görögök Éószforosznak vagy Foszforosznak hívták, ami annyit jelent: "a hajnalhasadás hírnöke", vagy "fényhozó". Úgy hitték, hogy Éosznak, a hajnalpíír istennőjének és Asztraiosznak, az esti szürkület istenének a gyermeke. Aztán a bukott angyalnak, Isten ellenfelének, azaz Lucifernek a neve is a görög "fényhozó" latin megfelelője - gyökere pedig a görög mitológiában keresendő. A Lucifer név és a hajnalpír összefüggésére a Bibliában is van utalás: "Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője". Sőt, a keresztény hagyományban Jézust is sokszor nevezik hajnalcsillagnak.

A mitológia mögött megbúvó csillagászati tények persze már akkor is ismertek voltak. A görög matematikus, szamoszi Püthagorasz (minden gyerek ismeri a háromszögekre vonatkozó Pitagorasz-tételt) volt az első, aki felismerte, hogy a hajnal és az esti csillag tulajdonképpen ugyanaz az égitest.

Az, hogy a Vénusz kora reggel vagy este látható-e az égen, attól függ, keringési pályájának éppen melyik szakaszában jár. Ha a Naptól nyugatra, akkor még előtte kel fel, és közel fél éven át hajnalcsillagként lehet látni az égen. Ezután viszont a Földről nézve annyira közel kerül a Naphoz, hogy egyáltalán nem is látszik, aztán három hónapra teljesen eltűnik a Nap háta mögött. Ezt követően a Naphoz viszonyítva keleten bukkan fel újból - ezúttal az esti égbolton, és megint úgy fél éven át láthatóvá lesz. Ezt követően a Nap előtt vezet el az útja, és számunkra újból láthatatlanná válik. És ezt a játékot játssza körülbelül 19 hónapos periodicitással.

Mikor az emberek manapság meglátják az esthajnalcsillagot az égen, már semmiféle mitikus istenség nem jut az eszükbe. Zűrzavart azonban még mindig sokkal nagyobb mértékben képes okozni, mint az ember gondolná: mikor ugyanis a Vénusz hosszas "távollét" után újból megjelenik a hajnali vagy esti égbolton, hogy eljátssza a rá szabott "fényhozó" szerepet,  a csillagvizsgálókban hirtelen csörögni kezdenek a telefonok, és a betelefonálók izgatott hangon közlik az ott dolgozó csillagászokkal, hogy UFO-t láttak...