A saját és környezetünk szerepe a változásban és céljaink elérésében

Ma egy olyan témát szeretnék feleleveníteni, és felhívni a figyelmet az emlékezésre, hogy amikor elérjük a vágyott célt az életünkben, akkor ne felejtsük el sem az élményeinken keresztül megtett út eredményeit, sem pedig azokat, akik támogattak minket abban, hogy növekedjünk.

Az egyik tanulságom annak a lehetősége, hogy ne a cél legyen maga a cél, hanem önmagában az út legyen a haladás célja. Hogy ne úgy menjünk végig az úton, hogy vizsgának élünk meg minden lépést, hanem élvezzük, hogy haladunk valamely irányba.

A második fontos dolog, hogy hiányosságaink és korlátaink ellenére, higgyünk és próbáljuk meg. A dongó a fizika törvényei szerint képtelen lenne a repülésre testalkatánál fogva. De a dongó ezt nem tudja és repül. Ide kapcsolódik a Leláncolt elefánt története, ami a legelső blogbejegyzésem volt, ide kattintva elolvashatod.

A harmadik, hogy értékeljük és becsüljük meg azokat, akik körülvesznek minket és boldogságot hoznak életünkbe. Mutassuk ki bátran, mennyire értékeljük és méltányoljuk mindezt. Adjunk hálát a létezés egyszerű boldogságáért, élvezzük és ünnepeljük az életet. Ne menjünk el vakon az élet egyszerű örömei mellett, és méltányoljuk a környezetünket. Ha akadnak is problémáink, néha csak ne azokra figyeljünk, csak legyünk hálásak és mutassuk is ki hálánkat.

Ezeken elmélkedtem, számbavettem az elmúlt néhány év tapasztalatait és tanulságait, és a jelenemet. A témához kölcsönvettem néhány gondolatot Jorge Bucay - Mesék, melyek megtanítottak szeretni című művéből és az Arany Tarot Royal Kelyhek Hármas lapjától. A témához csatoltam néhány saját készítésű képet.