A halál hírnökei, a múlt nagykövetei

Az univerzum története csillagokban elmesélve

4.rész

Üstökösök

Régebben, mikor az emberek üstököst láttak az égen, igencsak zaklatottá váltak. Ugyanis ez olyan látvány volt, melyhez nem voltak hozzászokva. A csillagok és bolygók folyamatosan világító pontocskái helyett valami vad, felhőszerű dolog volt az égen, ráadásul hosszú, farokszerű csóvát húzott maga után, és fenyegetően állt a Föld fölött. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül bukkant fel, és ugyanolyan hirtelen el is tűnt az égről. Az emberek ezért "tévelygő csillagnak" vagy "csóvás csillagnak" nevezték.

Azt, hogy miféle "sörényük" lehet ezeknek a "csillagoknak", még jó sokáig homály fedte. A görög tudós, Arisztotelész például azon a véleményen volt, hogy ezek nem is égitestek, hanem az atmoszféra fényjelenségei. A 17.századi emberek meg szinte egyöntetűen abban hittek, hogy egy kométa felbukkanása soha nem jelent jót. "Magas láz, járvány, halál, betegség; nehéz idők, szűkölködés, ínség; hatalmas hőség, terméketlenség, aszály; háború, rablás, tűzvész, gyilkosság, lázadás, gyűlölet, irigység, viszály; fagy, hideg, vízhiány, ítéletidő, viharos szél; sok nagy ember bukik el, s élete véget ér; tűzesetek, földrengés..."stb. követik a megjelenését, ahogy azt egy lelkész-csillagász, Johann Grottfried Taust 1681-ben írt, híressé vált versikéjében szépen kilistázta.

És ez a hatalmas szorongás, az akkori gondolkodásmódot figyelembe véve, teljesen érthető. Végtére is a csillagok mindig mozdulatlanul álltak ősrégi helyükön az égbolton, a bolygók pedig, bár mozogtak, ezt akkor már félig-meddig kiszámítható módon tették. Egyedül az üstökösök tűntek abszolút rendbontónak. Felbukkanásuk és eltűnésük minden jóslásnak és lehetséges magyarázatnak ellentmondani látszott.

Először Isaac Newton gravitációval kapcsolatos matematikai elmélete mutatta meg azt, hogy az üstökösök is Nap körüli pályán keringenek. Csak éppen ezek a keringési pályák esetenként nagyon-nagyon hosszúak, és nem is esnek olyan közel a Naphoz, mint a bolygóké. Az üstökösök akár egészen távol is kerülhetnek a Naptól, mi viszont csak akkor látjuk őket, mikor épp a Nap közelébe érnek.

Ma már persze pontosan tudjuk, mik is valójában az üstökösök: "építési törmelékek" azokból az időkből, mikor a bolygók keletkeztek. Mikor ugyanis 4,5 milliárd évvel ezelőtt a Nap közelében lévő por és gáz egyre nagyobb égitestekké állt össze, míg végül létrejöttek a bolygók, a kavargó anyagból egy kevés felhasználatlanul maradt. Ebből az anyagból aztán kilométernyi kőzet és jégdarabok formálódtak. Az olyan kőzetdarabot, mely nagyon sok fagyott darabot tartalmaz, üstökösnek nevezzük. Mikor az üstökös túlságosan közel kerül a Naphoz, a jég elkezd olvadni, gáz halmazállapotúvá alakul, és kiáramlik a világűrbe. Közben az üstökös felületén lévő porból is magával sodor valamennyit, ami ettől fogva egyfajta burkot képez az üstökös magja körül. Ez a nagy porburok, a "kóma", jól visszaveri a Nap fényét, és az amúgy nagyon picike égitest láthatóvá válik. A por csóva alakúvá formálódott üstöke pedig még különlegesebbé teszi számunkra a látványt.

Az üstökösök mára már szinte teljesen elveszítették hiedelmeket inspiráló jellegüket (bár még mindig vannak olyan emberek, akik a világ megváltozásának előhírnökeiként, isteni jelként, vagy földön kívüli űrhajóként tekintenek rájuk). A tudósok pedig a múlt értékes hírvivőit látják bennük. Az üstökösök ugyanis annak a régmúlt időnek utolsó, ránk maradt tárgyi emlékei, mikor a Naprendszer még fiatal volt, és nem voltak benne bolygók. Beható tanulmányozásuk révén még többet tudhatunk meg arról, vajon mi történt a kezdetek kezdetén. Az üstökösök tehát nem holmi "Halál hírnökei", hanem eredet-történetünk hiteles tanúságtevői.