Kánya, mint szimbólum

Kulcsszavak: torkosság, restség, kapzsiság, becstelenül szerzett (rabolt) javak szimbolikus madara. Elkányázta ... - szól a mondás.

Nagyobb a hollónál, hosszabb szárnnyal és farkkal: fölszine rozsdavörös sötét szárfoltokkal és szegésekkel; farka nagyon villás. A tojó kevésbé színes, a fiak még kevésbé azok. Lába gatyás, csűdje meztelen, karma elég erős, hegyes; csőrének felső kávája kertészkés alakú. Szemcsillaga ezüstfehér; csőre tövén sárga viaszhártya. Merész tekintetű, szép röpülésű ragadozó madár, mely leginkább a síkság erdeinek legmagasabb fáira rakja fészkét; fészekalja 2-3 ritkán 4 tojás, zöldes fehér földön agyagos foltokkal, írásokkal és pontokkal tarkálva.

Röpülése igen szépen kerengve-lebegő és néha nagy magasságba is viszen; de prédáját a földről szedi és ekkor közel a föld színéhez úszva-röpül, hogy prédáját közelről érhesse. Felszedi az egeret, a gyíkot, a kígyót, a még tehetetlen madárporontyot; de különösen ráveti magát a még pelyhes csirkére, libára, kacsára, szóval a baromfira. Ezért különösen káros. Ezt csak az enyhíti meg, hogy igen gyáva, annyira, hogy a jó kotló még el is veri; de aztán kotló legyen ám, mert a példabeszéd még is csak azt mondja: Még a tyúk is le lapul, mikor kányát lát. Mikor pedig a gyerek rakoncátlankodik, bizony kiszalad még a legjobb anya szájából is a szó: Vigyen el a kánya!

A libalegelő szegény mezítlábosainak tavasszal, a mikor a zsenge gyepet a pelyhes majorságnak nagy sokasága szinte elborítja, nagy réme a kánya és a mikor meglebben a tájon, a libaőrző gyerekek bizony neki szaladnak kiáltással, kendőlobogtatással, dobálással ugyancsak riasztják a gonosz madarat, legtöbbször sikerrel; de néha bizony nem és akkor odahaza bizony elkövetkezik a hadd el hadd. - A kánya sehol sem gyakori; de nálunk még jócskán van. Télire tőlünk melegebb tájra vonul, József-nap körül ismét itt terem.